Többé nem lehet ingyenesen látogatni a római Pantheont

Hadrianus
A római Pantheon
Vágólapra másolva!
Többé nem lesz ingyenesen látogatható a római Pantheon, az egyik legjobb állapotban fennmaradt ókori műemlék - jelentette be az olasz kulturális minisztérium.
Vágólapra másolva!

A belépőjegy öt euróba fog kerülni, de a 25 év alatti nagykorúaktól csak két eurót kérnek - jelentették be.

A bevételen a kulturális minisztérium és a római egyházmegye 70-30 százalékos arányban osztozik majd.

A Pantheonban megtartott misék továbbra is ingyenesen látogathatók, és a római lakosoknak, a kiskorúaknak, valamint a bazilika személyzetének toávbbra is ingyenes a belépés a helyszínre.

Egyelőre nem tudni, hogy mikortól szednek belépőjegyet majd a látogatóktól. A belépés még jelenleg ingyenes, de hétvégén, illetve ünnepnapokon foglaláshoz kötött.

Az eladott jegyekből befolyó összegeket elsősorban az időszámításunk előtt 27-25-ben épült látványosság állagának megőrzésére fordítják majd.

A jegyváltás egyúttal hozzájárul a látogatók hatékonyabb ellenőrzéséhez - mondta a minisztérium.

A Pantheont évente mintegy hétmillióan keresik fel, ezzel Róma leglátogatottabb műemléke.

A Pantheon Róma belvárosában, a Piazza Navona közelében található. Az épület többször leégett, és Hadrianus római császár teljesen újjáépíttette. 609-ben keresztény templommá szentelték fel Szűz Mária és valamennyi keresztény mártír tiszteletére. Az épületben rendszeresen miséznek, és számos híresség, köztük Raffaello (1483-1520) olasz festő, valamint olasz királyok nyughelye.

Daniele Micheletti, a Pantheon főpapja elmondta, hogy a római gyakorlat szerint

egyetlen templom sem szedhet belépődíjat, így a Pantheon ilyen szempontból kivételes eset.

Elmondta: mivel az állam a felelős a műemlék megóvásáért, és fizeti az ezzel járó magas költségeket, így nem mondhattak ellent a minisztérium igényeinek.